Трек-лист с текстами (следите за обновлениями, сюда же будут добавляться переводы)
CD I.
Amikor sötétbe borul az ég, mikor a tél egyre hosszabb. Nem tudod, bírod-e még? Lehet még ennél rosszabb?
Az Úr. 1038. esztendejében talán fordul a világ. Mikor István öreg és beteg, fia, Imre herceg halott, s közeli rokonait mind kivégeztette.
Van egy, ki folytatná életművét, a magyarság tűzzel-vassal térdre kényszerítését a kereszt előtt, ő Orseolo Péter, ki szívéből gyűlöl mindent, mi magyar. De él még Vazul, István unokaöccse is, kire a trón most jogosan vár. ki a régi utat járja, a régi hitben él, mint fiai közül Levente, ki a táltosok szívével született.
Oltsátok szomjam a könnyeitekkel Mint jézus tenné, egy életen át Adjatok több helyet szívetekben Egy másik ország vár odaát.
Aki ellenem áll azt eltaposom Bennem az Úr, aki engem áld De miért kísért ez a sok ezer év Ha ennyi az ár, hisz Róma megvált
Áldozd fel! Áruld el! Égesd fel! Légy szent jel!
Vajon... Megérte a szenvedsé ha nem maradt testvér? Mindenki elhagyott, fiamat elvette az ég Megérte ontani érted annyi drága vért Nem volt más út, mondd még - az üdvömért.
Ha már nincs visszaút Kísért a múlt Minden éjjel azt várom Álmomban tisztán látom Mind, ki miattam halt, csak néz Kezükben levágott kéz Markában harminc ezüstpénz
Megérte a szenvedsé ha nem maradt testvér? Mindenki elhagyott, fiamat elvette az ég Megérte ontani érted annyi drága vért Nem volt más út, mondd még - az üdvömért.
Ezerszer láttam már Az arcodon ott az a jel Hiába titkolod, rejted Az álarc nem takarhatja el amíg Fáj, míg lüktet de múlnia kell Izzik mégis hideg Ne félj a seb begyógyul De marad a heg Csak bízd rám mindened.
Magamhoz kötlek, leszek a szád A sebeid nyalnám akár a kutyád Leszek a lánc mi húsodba vág Ha így leszel szabad, nem fojt meg a világ.
Tudom az új hit többet ígér Nem ad csak annyit amennyit ér Az eső mossa el azt ami fáj Egyetlen bűnöm: akarom ami jár.
Ezerszer láttalak már Az árral szemben közel. A kezem hiába nyújtom, te válassz Én sossem hagytalak el, amíg Fáj míg lüktet de múlnia kell Izzik, mégis hideg Ne félj, a seb begyógyul, De marad a heg. Csak bízd rám mindened.
Ha kivágod a fát Elszárad a lomb, a levél Ez az ág.
Még tart a gyökér De haldoklik a törzs, Elvetél a virág.
Ha gyenge a tűz Ellobban könnyen a Szélben a láng.
Bátor a kéz Ami lendül, mikor már Nem él az oroszlán.
Ha kínoz a vágy Ha hív, ne várj Sötétből mi szólít, nem Fény, csak árny.
Bárhová űz az önkény Hogy rossz sorba állj Nem hazád
Úgy terjed a bűz Ahogy rúgnak, kik féltek Ítéltek, hiénák,
A Föld, ami szült Adjon erőt, mert az út Ami kell
A víz a tiéd Tisztítson meg, mert ez Úr aki felel
A Levegő, ami ér Tartson magasban a szél Mindig csak fel.
A tűz, amíg ég Égessen, forrjon a vér Ne engedjen el
Mit ér a vér Mi saját magát törli el Hatalomért.
Mennyit ért az a szív Az ősök szavából, csak Kín amit ígér.
Ha kínoz a vágy Ha hív, ne várj. Sötétből mi szólít. Nem fény, csak árny. A földhöz szegez A csonka szárny Ne a porba csússz. Az égen szállj.
Hóhér, húzd meg a kötelet Húzd meg, feszítsd meg az íjat
Hóhér, tedd a dolgod, amíg fizetnek téged Hóhér itt az új rend, neked is meg kell élned Hóhér, holnap én leszek az Aki felköt téged. Hóhér, bármilyen idegen Törvény véd is, véged
Az út, a tűz a szabad vér Amim van, ér amennyit ér Az enyém nem adom semmiért. Egy perc egy élettel felér Ami végig elkísér Ami az enyém nem adom semmiért.
Szabadnak szült az én anyám Hány élet vár mág rám Engedj hazatérnem végre, atyám
Akit szeretsz meglakol A szívem mélyén valahol Te ott vagy, az ember előtted meghajol
Hóhér, mit teszel majd Amikor jönnek érted Hóhér, alólad húzták már ki A saját földed. Hóhér, én ott leszek majd Amikor veszik a véred Hóhér, szemembe nézhetsz majd Ha még megéred.
текст?
Lassuló léptek, mind hosszabb évek Menedék nélküla végzet meddig hajt? Rajtam a bélyeg, beégve mélyen Veletek kezdtem, veletek végzem
Fülembe súg a hideg szél Végigkísér, bármerre mennék Halkan hozzám beszél
Nincs másik út, neked jövőd egy a múlttal nem lesz Már más kiút, a holnap bármit hozzon még Más fáról ennél, talán jobbat ígér ennél, aztán Úgyis letennél róla, vezessen tovább a szabad vér
Amikor kellett, országút mellett A hideg hajnal mindig ébren ért. Ez egy régi átok, túl tisztán látok S a szabad vérem nem adom semmiért [spoiler] [/spoiler=08. Test-vér] Hívtalak, jöttél, nagy most a tét De az ország mégsem lesz a tiéd Semmi nem számít, szent ez a cél Szemeidbe kóstol a hideg acél A dupla él
Hogy lassan folyjon el Belőled az összes vér
Ítéljen meg az Úr, aki mindent lát Neki adjunk hálát Jövőnk kulcsát, Rómának adom át Vagy égjen az ország Vesszen mind aki még A régi rendnek áldozva él Az isten szeretetét, Tűzzel-vassal oltom belé
A hazug szavát, mondd miért hiszed el A féregnek is a legszebb gyümölcs kell Te hívtál, de kést szúrsz testvér hátba Halljak meg inkább a lábamon állva Mint térden a sárban.
Ölj meg ha ez kell Rád száradt már elég vér
Jöjjön értem a révész, most vigyen át Ha jövőnk hazugság Jöjjön utánam a tűzvész, marjon a láng Ha máglyán az ország Lángja adja a fényt Ha nincs több csillag, sötét az ég A jelzőtűz legyek én Tuni fogja kinek szól míg ég [spoiler] [spoiler=09. Új remény] Vagyok az, aki virraszt Míg mások álma mély Tudja Vajk Az öreg Torda él még
A hajnal jöttét várom De nem múlik az éj Tudja Vajk, a hazugság vizén Mindig vékony a jég
Hová vezet az út Vakhit, vaksötét A látónak fáj Ha kioltják a fényt
Egyek voltunk egykor Egy a szív, a vér Megosztotta népét, de más az úr Más kardján az él
Indulok hogyha menni kell Visszavár az ég De itt leszek, nem hagylak el Visszatérek még
Én ott lestek, ahol elfogy a hit Ahol ellenünk fordul a szél Fagyott földre hozom a hírt Egyszer véget ér a tél
Veszett kutyaként ott támadok Hol ellenünk hozzák a törvényt A mélybe rántom a hamis zászlót Hogy adjak új reményt.
Egy a múltunk, egy a léptünk Egy az út, mire együtt tértünk Bennem a hangod egyre hív
Egy az álmunk, összeérünk Egybeforrtunk, egy a vérünk Látó vakok, arra kérünk Szemed add nekünk Legyen így!
Amit látunk annyit érünk Ezt az áldást add meg értünk Mindig hozzád húzzon a szív
Néha martunk, néha kértünk Hamis útról visszatértünk Légy a kardunk, légy a vértünk Békéd add nekünk Legyen így!
Atyám, a hatalom soha nem válogat Nem kerget hiú ábrándokat Nem nézi, ki lesz az áldozat Kire várjon örök kárhozat Istentől e szent határozat Hogy győzzön a római változat A döntés a kezedben, csak a tiéd, Csak a tiéd
Atyám! Nem értem a különös álmokat Nem látom a figyelő árnyakat. Nem vágyok jeleket, látókat Se magamra hófehér szárnyakat
Más nem maradt már láb alatt Mint Koppányt, Gyulát, s százakat Öld meg Vazult, árhat, amíg él Öld meg az álmaidért
Bennem bízz, nem maradt más Ha kell még a folytatás Végigviszem a terved Lenyomom a tokukon lassan a változást.
Bennem bízz, nem maradt más Vagy elsöpör egy lázadás Te már kiittad a kelyhed Én leszek utódod a trónon, az Úr megáld
Istené e hatalom, ide bárki fel nem ér Döntött, így akarom, nem számít a vér Megosztod, uralod, ölj ha Róma kér Esküdj, fel ne madod, a Bűn vissza nem tér
Legyen, hát megadom, a trón legyen tiéd Egy erőd birodalom, Nem magyar, de keresztény Legyen átok, siralom, Ha a szent útról letér Megváltás a jutalom, Küzdj az álmomért
Engem választott az Úr, én téged Ki eddig hátba Sosem szúrt Ígérd meg Nincs átok, nincs vér Nincs hatalom Nincs pénz Nincs semmi Amiért eladod Vagy pusztuljon el Inkább az egész
Egy az égbolt, egy a Földünk Egyek vagyunk veled testvérünk Érzed, az ösztön élni hív A Fényből mindig visszatérünk Amit kell, azt mind megélünk Hogy ezt az utat elvegyék tőlünk Nincs az az átok Nem lehet így
Sötét éjben egy a fényünk Ennyin túl nincs Mitől félnünk Ha menni kell, Hát menjünk így.
De hogy minden Áldást elveszítsünk A forrásból többé Ne merítsünk Örökségünk elfelejtsük Nincs az az átok Nem lehet így.
Lassan elnyel az éj Fojtogat, kívánom még a fényt Lehúz, szédít a mély, nem maradt, nem kell már több esély
Nem sajnáltam a vért Folyt elég a bűneinkért Sosem kérdeztem miért Feláldoztam barátot, testvért
Mindent , mit kért én érte téptem szét
Itt az út végén állva kinek hazudnál Bűnbocsánatra várva minek tagadnál Amíg ver még a szív, míg hallom, hogy hív egy hang odaát. Amit kezdtem, bevégeztem, nincs visszaút már. Soha már...
Itt vagyok én, senki voltam Udvar kutyája lassan farkassá lesz Kidőlt a vén, itt fekszik holtan Úgy akarta engem bábúva tesz
Leszek fekély, döglégy a borban Tudom a leckét, a kard is kereszt Leszek én, ki elé térdelsz a porban Ki lázadó szívébe pengét ereszt
TÉRDRE! Eleget vártam! TÉRDRE! Királyod előtt! TÉRDRE! Ennyi a részed, Szenvedj a bűneidért!
Igyunk a mára, az első fára Lassan húzatom fel, aki ellenszegül Dicső halála, na de hol marad a hála? A primitív horda végre helyére kerül
Igyunk a mára, mindegy mi az ára Aki nem áll a sorba, jobb ha menekül A nép nézi, ó már érzi, hogy nyakára Idegen vassal védett hóhérja ül
Tíz körmével a régi magyar majd ás, mert féli a vadkanagyart Parancsra magának hat láb mély sírgödröt a saját földbe kapar
Mindig ugyanaz az árny kísért Élőkre mondanak gyászmisét Mindig ugyanott vérzel el Az életet ugyanúgy tanulni kell
Érezzen a lelked, ha hív a homály Kezd hatni a méreg Vérezzen a szíved, még élsz amíg fáj Benn rágja egy féreg Engedjen az árnyék, a fénybe találj Túl vastag a kéreg Két lábbal a földön, a földeden állj Ne húzzon a mély
Mindig ugyanaz az árny kísért Élőkre mondanak gyászmisét
Templomuk kripta, imájuk átok Az élő bűnös, a holt kárhozott Örömből szégyen, vágy helyett bánat Tiszta szívből börtön, gyermekből állat
Emberből szolga, vakhit, alázat A félelem dolga a szépből gyalázat De a vad vér oldja az álszent mázat Lassan lebontja a haldokló vázat
Engedj még, engedj vissza még Nem vagyok kész, hogy elengedjen a kéz Engedj vissza még!
Az alvadt vér, az álló szél Élő lélek nélkül semmit nem ér
A csorbult él, a csonka fél Hiába mozdul, ha már rég nem él
Hová menekül, kit anyja Úgyis újra szül, hiába Tántorog az éjben Az élet fájára feszül
Vak a szem, süket a fül Idegen mocsokban alámerül Hogy majd úgy menjen, ahogy érkezett Csupaszon, egyedül
Ki a tükör elé lép Először idegen, homályos a kép De ha nem vagy egész, ép A világ százezer kis darabra tép
Az aszály nem kerül A keselyű figyel legfelül De csak a túlélésre játszani lassan Mindenbe kerül
Melyik fára fekete madár ül Kitépik lassan gyökerestül Hallom hazug, halott hangját Félreismerhetetlenül
Ki a tükör elé lép Először idegen, homályos a kép De ha nem vagy egész, ép A világ százezer kis darabra tép
Bármilyen fal áll Miközénk, bármennyi halál Pokol mélyére száll Ez a szív itt nyugtot talál
Bármernnyire fáj Sötét átokra nyílik a száj De még van hova állj van ki vár, hogy még hazatalálj
A fény ragyogjon benned Nyíljon út, amerre jársz Ne félj, ha el kell menned Marad még aki visszavár
Jó csillag égjen feletted Ne csak tűz lábad nyomán Ne várj, ha meg kell tenned Legyen élet, ne pusztulás
Kés a szívben mélyre szúrva Tövig, lassan megforgatva Legyen százszor megbosszulva A kígyó mérge amíg ideér
Gyáva népnek nincs hazája Mersze sincs, csak jár a szája Ha lépni kell, beáll a sorba Káin fattya kutyái mögé
Apám süketen, vakon halt meg Bízott, hitt a hitszegőnek Elmegyek, de visszatérek Izzó égre kiált ez a vér
A múltat mindig a győztesek írják A vesztesek utódait irtják Korcs kutyák a húsod marják, hogy Senkik hű szolgája legyél
Engedj el, a vérem hív, ne állj elém A tűzből még nem elég Mennem kell, oldozz fel, vagy áldozz Bízz bennem, ameddig ég
Elhagyott angyal, túl távolra repülsz De az álmod még mindig elér Ide élni jöttél, most mégis menekülsz A sorsod, hogy szabad legyél
Eltévedt angyal, neked otthonod az ég Ez a kor nem ad békét, csak halált De várj, ne hagyj az éj álmán magamra még Ez a hajnal, ha lát, együtt talál
Amíg tört szárnyad felfelé repít Amíg az árnyad tested elveszíti, ameddig Van még áldás rajtunk, a tűz ameddig ég Míg kiég ez a föld, százfelé szakad szét az ég
Én árván várlak amíg, majd újra visszatérsz Az áldott tűz mellett, majd újra hozzám érsz Amit adtam, örökre a tiéd, ne áldozd fel Ezerszer adnám még, ezerszer vedd el
нету
Elindítottál, hol nincs más út Szomjam megöl, de nincs más kút Miért adtál szívet, ha csak fájni tud Ha nincsen jövőm, mit ér a múlt
Végtelen útvesztőből van kiút? Annak, ki sorsa eldől hiába fut Az egyik sírkamrából a másikba jut Te nyerd meg bennem ezt a háborút
Egy marék por, pár korhadt deszka Egy idegen név keresztre írva Nem látszik már, benőtte a gaz Ami rajta áll sem volt igaz
Hé, az örökségem nem kértem Tudom, értem, hogy miért nem szól Egyetlen harang sem értem Én az a láng vagyok, ami tudja, hogy addig
Ég, ameddig még van benne fény Lassan fogy el Ahogy ég, azt várja rég, a hideg szélben Lobban el
Meztelen kés az asztal szélén Valami fény az alagút végén Utolsó szó még ott a számon Rajtam már semmit nem kértek számon
Ez az éjjel sem lesz más, mint a többi Egy vallomással sem tartozom mégis elmondom Ennyi év után
Én éltem, ameddig a többi sorban állt Koplaltak, az Úr az húst zabált De végig tudtuk, hogy egyszer Mind azt kapjuk majd, ami jár
Nem a gyűlölet vagy a kín Legerősebb méreg Egy törvénnyé tett hazugság Egy egész világot a mélybe ránt
Égjen a máglyán el amiért nem kár Égjek velük én is el akár Ha ég a fáklya, a romlás virága A szélben pernyeként száll
Még ma éjjel hulljon széjjel ha már nem az enyém
Nem, én nem vagyok messiás Ne törjön pálcát senki más Többé felettem, bármit is tettem Ahogy éltem nem kell, hogy megbocsásd
Nem én, nem vagyok messiás Nem él soká, ki túl mélyre ás Lassan kiégek, nem várom, hogy láss Ne ítélj, ha te sem vagy más
Aki vár, aki félt Tenyerében nyújtja feléd Aki áld, nem ítél Csak a szívét rakja eléd
Az igaz út az bennetek él Felemel az égig, eléred Amit ígér, nem kevesebb, mint Minden, amid még nem lehetett, hogy Hozzá hasonló szabad legyél
Ez a föld, ez a szél Ami él, mind róla beszél Ez a vér, a kenyér Mind csak ad és semmi se kér
Menekülnöd nincs hova, miért Egyedül hozzá, aki ért Aki látta mennyit is ér Az út, ami hozzá elvezet Többé nem adná senkinek semmiért
Eladta vérét az áruló Vajk Hátrahagyott mindent Mit apáink, őseink bíztak reá Felégette népünk örökét
Másokra bízza az alja munkát Idegen vas a szívben Bálványimádók kezén a báb Hogy szent nevét áldják örökké
Latinul hazudik a kétszínű pap Egy békét hozó istent De a mi vérünk táplálja, holtakon át Szúrja belénk szeretetét
Aki szabad az élettől mindent megkap De e más gyújtotta tűzben Egyre feljebb nyaldos a láng A jövőnk lassan porig ég
Öld meg, pusztítsd, égesd, átkozd, kösd fel, mérgezd, véreztesd ki, tépjed A bálványnak vess véget Tűzzel-vassal, kötéllel, tőrrel, kardpengével, késsel, foggal-körömmel Kővel, puszta kézzel ÖLJ!
Az égbolt fölöttem, a földem, miért öltem A vágyam, a vérem, a váram ne védjem? Tudom, hogy ez kell Júdás De hidd el nem lesz soha tiéd
Az ősöm, a párom, a szülőm, barátom A fiam, a lányom, az életem, az álmom Mennyiben váltod a lelkünk Júdás? Mennyit ér ez a nép?
Tagadtam, vagy hittem, de Őhozzá vittem Miféle isten ítél el engem? Tudom a választ, Júdás a könyvedbe sok új fejezet fér
Míg élek, nem bánom a múltam, ha látom a jövőm, halálom pénzé nem váltom Kedvez az árfolyam, Júdás? Szerinted olcsó a magyar vér?
Bármiben hinnél, annyit is érsz Te döntöd el mi lesz az Mit drágán adsz, amit könnyen mérsz Melyik útra térsz
Élni nem késő, akárhogy is volt Lásson az élő, nyugodjon a holt De bárkin is szárad a vér hagyta folt A lélek körbejár
Ha kardot ragadtam, hát öljön a kard Nem kell a sors, amit más akart Ha szent ez a kígyó, mi belénk mart Én leszek vad pogány
Akarom! Ez az út az élet Szabadon, mint fenn a madár
Érzem, ha félsz, mikor Nincsen válasz csak kérdés Rég nem remeg a kéz, mikor Beléd szúrják lassan a kést
Amire vágysz, amit benne látsz Megkapod, ahányszor Idetalálsz, a hidegben fázva állsz
Ahova mész, te amire kérsz Ha jön az a rész, a szemembe nézz Megéget a tűz, ha félsz
Az ajtó nyitva áll, sem élet sem a halál Nem állíthat meg, a hajnal valaki mást talál
-Elemésszen porrá a láng-
Akarom, érezd: benned a vágy Izzik, eléget mindent akár A parázs, ha hozzáérsz az nem más Végső feloldozás
A bukott angyal az éjben száll Zuhanva ég, vissza nem talál Él amíg lángol, te menjél, az ajtó téged vár
Van az a kín, ami jobban fáj, mint egy rozsdás Szívben forgó kés, ott áll előttem Hív, hogy menjek, engem vár, de meddig Bírom még, hogy lássam az álmom lassan porig ég
Van az a föld, hol a vágy az égig ér Van az a múlt, ami tiszta jövőt ígér Van az a nyelv, ami többet mond, mint más megért Van az a vér, ami előbb folyna el, mint látná mind, hogy porig ég
Égjen ami fáj, jöjjön ami még nem volt Ha meg van írva rég, s ha itt az idő Kitárom az utolsó Ajtót, ami megmaradt még Hogy lássam, mint Attila látta volna Rómát Ahogy porig ég
Nem múlt az éj, még húz a mély Nem kell, hogy félj, vakon ne ítélj
Csak adj, ne mérj, ha nincs, tőle kérj Ő ad, ne félj, ne csak halj, de élj
Ha fáj, ha ég, vagy dönt a büszkeség Ha elhagyott az ég, ha a szíved már jég
Ha nincs menedék, Ne hagyd, hogy elvegyék Ezt az egyet még, ez az örökség
Tárd ki karod az égre A fény még mindig vár Mondd ki neved a szélbe Az út még ott van, járd
Tárd ki szárnyad végre Szállj, ne zuhanj tovább Porrá égve a mélybe A Minden vigyáz rád
Nem kell, hogy átkozz, a múltam elkísér Ne mondd, hogy változz, a szó semmit nem ér, mikor Engem hív az éjjjel, engem hív a Hold Ő sosem kérdez, de mindig válaszol
Nem kell, hogy ismerj, úgyis tudod rég Az az egy ami számít, még mindig bennem ég Nem kell a részvét, nem kell ingyen kenyér Inkább a kötél várjon, vízzé nem lesz a vér
A tiéd a végtelen, te csak érezd mennyit ér Várni fog az a másik út, ahol minden véget ér
Hányszor ásták már a sírom Hogy lássák, meddig bírom Égek, ameddig a vérem hajt
Hányszor álltam túl a hídon Felégettem, de hívom még a Múltat, pedig belém mart
A törvényt nem kell újraírnom Nem érdemeltem a kínom Míg élek, én keresem a bajt
A fényen túl vár még egy út De ki az élő múltból máglyát gyújt Az legyen más
Égjen minden! Gyújts fényt az éjben!
Hé! Te mondd meg, mennyit Ér, kegyelemkenyér a Bér, tömeggyilkosnak Babér, aki kettőn mér
Kövér piócák, éhes Férgek lepnek el, hogy Félemberként térdelj Bálványok elé
Ítél, az igazságtól meg Fél, ide teste ne kösse Vére fesse vörösre, mint Istene szeme az állatfején
Égjen, hamuját hordja el a Szél, megváltója legyen a Kötél, nyílvesszőnek könnyű Célpont, amíg él
Mozdul, aki él Utat vág a hideg acél Nem tompulhat el az él Nem maradt más, csak az egyetlen cél Hogy szabad legyél
Tűnjön a sötét, tűzvihar tépje szét Mossa el a vér, ha nem lehet másképp Aki ért, aki lát, aki figyel odaát Aki él, az szembeköpi a halált
Mi szívedbe fér Ahogy nyílik a tér, az izzón fehér hogy tudd, mennyit ér Annak, ki kér, nem csak ígér
A felvágott ér, a megdermedt vér A te műved, hóhér Elárult fivér, elárvult nővér Elég volt egy őrült vezér
Tőrrel a kézben lendül a kar A méreg a pengén keserűn mar Elaltat, vár, lassan, betakar, még Éhes, egyre csak többet akar
Hogy Tíz körmével a régi magyar majd Ás, mert féli a vadkanagyart Parancsra magának Hat láb mély Sírgödröt a saját földbe kapar
De Rajtam a jel, az Élő Forrrás Bennem, nincs aki innen elűz Életadó, tisztító fényből Jöttem, nem fog rajtam tűz
Nem Éget, érhet hozzám el, nekem Itt a helyem, nem éltet más Minden a végtelen terv egy része Hazatérés, majd új utazás
Testvér ha kér, majd Akad kenyér, ha csak üres kenyér Sok vihart megél Pokoltól sem fél, neki lesz még fedél
Feltépett gyökér, kidöntött pillér A te műved, hóhér De múlik a tél, olvad a jégpáncél Újra lüktet egy ér
Nem hiszem el, hogy lassan a népem Fénylőn izzó lángja kiég Kell, hogy jöjjön az égből szikra, ha Éled a tűz, fellobban-e még?
Én Nem bírom el, hogy lássam a vérem E csapdába ahogyan belelép, aki Állította nekünk, az meglop Majd a jövőnkkel félre lelép
Mert Árad a bűz, a sötétség verme Némán ásít, a semmibe néz Beállni a sorba, minket is elnyel Századok hosszán kötve a kéz
Majd Eljön a kor, majd újra megérti A lélek, amit neki suttog a szél Te rázod végre a port le magadról Az élet az út, ez az út, ami él
Hosszú álom után ébredés Kábultság után lassú szívverés Eltűnt évek belénk égtek A lassú méreg, érzem, nem kímél
A sorsunk hajt, ameddig bennünk él A széles út lesz majd, ami elítél Egy halvány arc, ami rég kísért Ez hosszú harc lesz, végig elkísér
Könnyedén letépik rólunk Könnyű viaszszárnyaink Ha elfelejtjük a Forrást Vissza hiába vár az ég
Bennem él a kép, hogy holnap Nem lesz már, ami felrepít A lassú méreg nem pihen Ereinkben ég
A port viszi a szél, a szikla marad a helyén Nincs látó, aki átkozná ezért Most áldalak én a Föld szívének közepén Az átkot miránk mások mondták rég
A port viszi a szél, a szikla marad a helyén Míg a testvér majd az útra visszatér Most áldalak én a Föld szívének közepén Nincs átok, ami több ennél
нету
Свою родину любишь как мать, а влюбляешься часто в чью-то чужую (с) М. Риффо
)
